1996. szeptember - Hírek


Warp Server SMP bétateszt
A tavaszi Comdexen az IBM bejelentette, hogy június közepén kezdi a Warp Server több processzor használatára is alkalmas változatának bétatesztelését. A tervek szerint a programban 1500-an vehetnek majd részt. A Warp Server SMP a 2 és 4 processzoros gépekre lesz optimalizálva, mivel ezek legjobban elterjedtek manapság. Az eddigi teszteredmények azt mutatják, hogy a Warp Server SMP 200-300%-al gyorsabb, mint az elôd OS/2 2.11 SMP és legalább kétszer olyan gyors, mint a februárban kibocsátott csak egy processzort kezelô változat. A Warp Server SMP-t a tervek szerint a harmadik negyedévtôl lehet majd megvásárolni. A korábbi Warp Server verzió vásárlói ingyen juthatnak majd hozzá ahhoz a programcsomaghoz, amelynek telepítésével kibôvíthetik kiszolgálójukat az SMP funkcióval.

Lotus Mail a következô OS/2-ben
A PC Expo nevû kiállításon hozta az IBM nyilvánosságra, hogy az OS/2 következô verziójában - a Merlinben - a Warpból megszokott Ultimailt a Lotus Mail fogja felváltani. Az új levelezôprogramot arra is felkészítik, hogy képes legyen kihasználni a Merlin beszédfelismerô képességét. Ezen kívül természetesen egy sereg egyéb hasznos tulajdonsággal is felruházzák a programot, amelyek közül talán érdemes kiemelni a "Post Office Protocol3" (POP3) protokoll és a MIME kódolás támogatását.

MicroStation for OS/2 Warp
A Bentley Systems, Inc. bejelentette, hogy elkészült a MicroStation 95 nevû programjának OS/2 változata. A termék elnyerte az IBM "Ready for OS/2 Warp" minôsítését is. A MicroStation 95 program professzionális CAD alkalmazás, amely igen nagy népszerûségnek örvend a szakmabeliek körében. Ezt mutatja az is, hogy a szinte minden platformra kapható programból 76000 fogyott a kibocsátás elsô 5 hónapjában. Az érdeklôdôk bôvebb információhoz juthatnak a Bentley cég WWW oldalain: http://www.bentley.com/.

Megkezdôdött a Merlin bétatesztelése
Az OS/2 család legújabb - várva várt tagjának - a Merlinnek a nyilvános bétatesztelése kezdôdött el június 18-án. A tervek szerint 10000 felhasználó, szoftverfejlesztô és egyéb IBM partner kezdheti el a július 27-ig tartó hivatalos Merlin "nyúzást". A Merlin és más bétaprogramok állását az IBM hivatalos WWW oldalán lehet figyelemmel kísérni: http://www.austin.ibm.com/pspinfo/betahome.html.

DSS Server júliustól
Júliustól a boltokba kerül az IBM "Directory and Security Server" néven ismert OS/2 terméke, amely a kis és nagyvállalkozások elosztott hálózatainak nyitott, de mégis biztonságos megosztását/használatát teszi lehetôvé. Az ígéretek szerint a DSS igen rugalmas lesz és képes lesz biztonságosan integrálni a nem OS/2-es platformra telepített hálózati erôforrásokat is.

VisualAge for Basic
A népszerû VisualAge fejlesztôeszköz Basic nyelvet használó OS/2 béta változata ingyenesen letölthetô az IBM szoftver oldaláról: http://www.software.ibm.com/. A lassú Internet-eléréssel rendelkezôk azonban ne kezdjenek bele, mivel az OS/2-es program több mint 20MB!

Új OS/2-es játék: Toyland 1.0
Majdnem egyéves tesztelés után került kiadásra a Toyland OS/2 játék, amely már a "próbaidô" alatt felkerült az "Internet PC Games Chart" listára. Közel hathónapi szereplés után jelenleg a 15 helyen áll. A kikapcsolódásra vágyók a http://www.uni-koeln.de/~a0085/Toyland/ WWW oldalról vagy az ftp.uni-koeln.de/pc/os2/games ftp helyrôl tölthetik le a Toyland.zip nevû fájlt. A Toyland ún. "puzzle" játék, leginkább a Soko-banhoz lehet hasonlítani.

Process Commander bétateszt
Az Object Desktopot fejlesztô Stardock Systems újabb sikerterméket kíván szeptembertôl forgalomba hozni. A Process Commander nevû program az OS/2 "single input queue" (egyszeres beviteli sor, "SIQ") néven ismert problémájára visszavezethetô "rendszerleakadásokat" kívánja megelôzni. Elkészítésében részt vettek az OS/2 körökben jól ismert WatchCat nevû shareware szerzôi is. A program a CTRL-ALT-DEL billentyûk megnyomásakor aktivizálódna és lehetôvé tenné a "beragadt" programok megölését és így a rendszer feltámadhatna. Természetesen nem csak ez lenne az egyetlen funkciója, mivel lehetôséget biztosítana pl. a szálak prioritásának megváltoztatására, szemaforok és a memóriakiosztás megfigyelésére. Az "Early Experience" nevû akció keretében teljes értékû béta verziót lehet júliusban a Stardock cégtôl vásárolni. Az akcióban résztvevôk a béták mellett ingyenesen megkapják a végleges verziót is. További információ: sales@stardock.com, http://www.stardock.com.

SpeedSoft Sibyl bétateszt
A vizuális Pascal fejlesztôkörnyezet használóknak érdemes kipróbálni a SpeedSoft cég új béta verziójú programját. A program demó- és bétaváltozata letölthetô anonymous ftp-vel az ftp.midilink.nl/pub/speed/public helyrôl.

QuickTime Movie Player
A Practice Corporation jóvoltából mostantól a QuickTime 1.0 mozifájlok is lejátszhatók OS/2 környezetben. Korábban csak a QuickTime lejátszó Windows változatát használhatták az OS/2 tulajdonosok. Az OS/2 verzió nem csak egyszerû OS/2 átirat, hanem nagymértékben javítja a hang és a kép minôségét is. További információ: http://www.practice.xo.com.

Warp Server próbaidôre
A Microsoft példáját követve az IBM is bevezette a Windows NT-nél már régebb óta alkalmazott gyakorlatot, mivel a népszerû Warp Servert 60 napos idôtartamra ingyen a vásárlók rendelkezésére bocsájtja. Az egyetlen "követelmény" az igénylés kitöltése, amelynek online változatát a http://service.boulder.ibm.com/reg/ws/wsreggen-r címen lehet megtalálni. A Warp Serverrôl bôvebb információ a http://www.austin.ibm.com/pspinfo/warpserver.html oldalon található.

UniMaint 5.0
A SofTouch Systems cég megjelentette a már 1992 óta piacon lévô UniMaint program újabb változatát. Az UniMaint igen hasznos 32 bites program, amelynek segítségével megjavíthatóak a megrongálódott ini fájlok (os2.ini, os2sys.ini) vagy eltávolíthatók az "uninstall" funkcióval nem rendelkezô OS/2, DOS vagy akár Windows programok "maradványai". Az UniMainttel a Munkaasztal beállítások is átvihetôk egyik géprôl a másikra. Az új verzió segítséget nyújt a már telepített programok partíciók közötti mozgatásásban és a Munkaasztalbeállítások rendszeres vagy egyedi kritérium(ok)hoz kötött elmentésében.

A Stardock Systems és az IBM együttmûködése
A Stardock Systems bejelentette, hogy a jövôben szorosan együtt kíván mûködni az IBM-mel az újabb termékek kifejlesztésében. Az együttmûködésnek az is célja, hogy a korábbi Stardock programok (pl. Object Desktop) zavartalanul használhatóak legyenek az OS/2 jövôbeli verzióival is. A tervek szerint augusztus 24-én kibocsátják az Object Desktop Professional 1.5-öt, majd pedig röviddel azután a korábban már említett Process Commandert. A távolabbi tervek között szerepel egy hasznos segédprogramokat tartalmazó csomag - a PlusPak for OS/2 -megalkotása, amely elsôsorban a Merlin felhasználókat fogja megcélozni. A játékokat kedvelôknek is lesz mire költeni a pénzüket, mivel a karácsonyig terjedô idôszak alatt 4 játékot terveznek piacra dobni: The Final Saga (virtuális valóság technikán alapuló kalandjáték), Master of the Empire (stratégiai játék), Trials of Battle (Doom-szerû játék) és Entrepreneur (stratégiai játék).

OS/2 demók az Oracle cégtôl
Az Oracle cég is beállt az OS/2-es platformot támogatók közé. Az adatbáziskezelô programok mestereként ismert Oracle ugyanis megjelentette a "Personal Oracle", "Oracle7 Workgroup Server" és az "Oracle7 Server" programjainak OS/2-es változatát. A 60 napig használható demo példányok a http://www.cnet.com/Marketplace/Advertisers/Oracle oldalon keresztül tölthetôk le.

StarOffice 3.1 nyilvános béta
A németországi illetôségû Star Divison bejelentette, hogy irodai alkalmazáscsomagjának legújabb verzióját, a StarOffice 3.1-et nemzetközi bétatesztelésre bocsájtja. Az angol, német, francia, olasz, spanyol és holland nyelven is megjelenô, teljes funkcionalitással rendelkezô programot bárki letöltheti az ftp helyekrôl, pl. az isis.sote.hu /os2/demo könyvtárából. A StarOffice öt részprogramból áll, melyek a következôek: StarWrite - szöveg-szerkesztô, StarCalc - táblázatkezelô, StarDraw - rajzolóprogram, StarImage - képszerkesztô és StarChart - grafikonszerkesztô. Ezen felül HTML editor és sok más hasznos funkció is gazdagítja ezt, a szolgáltatásaihoz képest a winchesteren meglepôen kevés helyet (kb. 20MB) foglaló csomagot. Az OS/2 változat mellett létezik a programnak Windows, NT, Macintosh és UNIX verziója is. A platformok közötti adatátvitelhez nincs szükség szûrôkre sem, mivel a a StarOffice dokumentumok egy az egyben átvihetôk egyik operációs rendszerrôl a másikra. A termék iránt érdeklôdôknek érdemes ellátogatniuk a cég WWW oldalára, ahol friss információkhoz juthatnak: http://www.stardivision.com.

Megjelent a PMMail 1.52-es verziója
A legnépszerûbb OS/2-es levelezôprogramnak tartott PMMail-nek kiadták az újabb verzióját. A SouthSide Software nevû cég által forgalmazott programot a WWW oldalukról lehet letölteni illetve regisztrálni (http://www.southsoft.com/pmmail.html). Az 1.52-ben megoldották az 1.51-es kiadásban felmerült problémákat, valamint újabb funkciókkal is bôvítették a programot. Jelentôsebb újításnak számít a 437, 850, 852, 857, 860, 861 és 865-ös kódlapok, valamint az ISO 8859-10-es szabvány támogatása.

Új erô a Warpogóknak?
Bár egyre jobban közeleg a Merlin hivatalos kibocsátásának az ideje, az IBM nem mond le a Warp továbbfejlesztésérôl sem. Augusztus 10-én kiadták ugyanis a legújabb Warp-frissítô csomagot, amely a FixPak 22 nevet viseli. A frissítés letölthetô a hivatalos IBM és egyéb ftp helyekrôl. Egy lehetséges ftp lelôhely: ftp://ftp.boulder.ibm.com/ps/products/os2/fixes/v3.0warp/english-us/xr_w022 Mivel a csomag az angol nyelvû verziókhoz készült, a magyar nyelvû Warp-okhoz nem használható.

Ctlr-Alt-Del Commander 1.5
A Process Commander vetélytársaként is kezelt Ctlr-Alt-Del Commandernek megjelent az 1.5-ös változata. Mintahogy a termék nevébôl is kitalálható, az eredetileg a háttérben futó program a Ctrl-Alt-Del billentyûk egyidejû megnyomásával aktivizálódik. Az elôbukkanó folyamatlistából könnyûszerrel kiválaszthatjuk és bezárhatjuk az esetlegesen rendetlenkedô programokat. Az eredetileg a FixPak 17-ben megjelent új API hivás használata lehetôvé teszi az eddig "megölhetetlen" processzek kiirtását is. Az "ölô" funkció mellet a program természetesen sok más, igen hasznos szolgáltatással is rendelkezik. Többek között lehetôvé teszi a munkaasztal menetközbeni újraindítását vagy a már futó programok prioritásának megváltoztatását. A "DOS Game Boost" opció engedélyezésével az eddig OS/2 alatt csak lassan vánszorgó, CPU éhes DOS és Windows játékok is új erôre kaphatnak. A CAD Commander helyigénye igen kicsi, mindössze 1MB-ot "eszik". A memóriaigény kevesebb, mint 300kB és a háttérben futtatva egyáltalán nem terheli a processzort. A programot készítô Perez Computing Services cég WWW oldaláról teljesértékû demo verziót tölthetnek le az érdeklôdôk: http://www.ncia.com/~pcs.

Merlin szeptemberben?
A Computer Resellers News újság értesülése szerint a Merlin hivatalos kibocsátása szeptember 25.-én lesz San Francisco-ban. Hivatalos neve OS/2 Warp 4.0 lesz. A bétaprogram során a Merlin ötösre vizsgázott, mivel mindössze 500 (!) darab hibabejelentés érkezett a hat hetes teszt alatt 10000 betatesztertôl. Fôleg az telepítôprogramra panaszkodtak a nyúzópróbában résztvevôk. A hibajelentések fele bizonyult csak reprodukálhatónak, ezeket az augusztus végén, igen szûk körben kiadott gamma változatban már ki is javítottak. Az eredeti tervek szerint egy második betát is készített volna az IBM, ettôl azonban eltekintettek, látva az elsô tesztidôszak kedvezô eredményeit. A szeptemberi megjelenés azért is jelentôs, mivel a Microsoft ugyanebben a hónapban tervezi piacra dobni a vetélytárs Windows NT 4.0-át.

Netscape OS/2-höz
A Netscape Communications Corporation és az IBM bejelentette, hogy elkészítik a Netscape Navigator honos OS/2 verzióját, amely támogatni fogja az OS/2 Warp 4.0 beszédfelismerô képességeit. A korai béta verzió szeptemberben jelenik meg a Netscape és az IBM honlapján. Az ingyenesen letölthetô végleges verzió a negyedik negyedévben várható. Jelenleg a Netscape Navigator leginkáb elterjedt 2.02-es verziójának átírása folyik, de a jövôben várható a kifejezetten OS/2-höz készített verzió megjelenése is.

Kádár Zsolt