2.1 Hogyan érdemes partícionálni a merevlemezt?
Erre a kérdésre a válasz nagymértékben attól függ, hogy mekkora merevlemez áll rendelkezésünkre és milyen operációs rendszereket akarunk még az OS/2 mellé telepíteni. Ha a merevlemez kisebb mint 200MB és csak DOS-t, esetleg Windows 3.x-et akarunk az OS/2 mellé telepíteni, akkor a helymegtakarítás érdekében érdemes egyetlen FAT partíciót készíteni, és erre installálni az OS/2-t és a DOS-t (Easy Install). Ekkor a dual-boot funkció X:\OS2\BOOT /DOS és BOOT /OS2 parancsaival válthatunk operációs rendszert. Szintén ezt érdemes tenni, ha nem akarjuk elmenteni a már installált DOS/Windows programokat, vagy ha a Warp 4 hibernálási funkcióját akarjuk használni. Ennek a megoldásnak viszont megvan az a hátránya, hogy a két operációs rendszer, valamint az installált programok egy partíción, "összekeveredve" helyezkednek el. Ha az egyik operációs rendszer "elszáll" akkor a másik is tönkremehet. Szintén jelentôs hátrány, hogy nem használható az OS/2 HPFS fájlrendszere.
Ha viszont nagyobb merevlemez áll rendelkezésre és az OS/2-t Win9x, NT/2000 vagy Linux mellé akarjuk telepíteni, akkor érdemes az OS/2 Boot Managerét telepíteni, amelyet az OS/2 fdisk vagy LVM programjával tehetünk meg (Advanced Install). Ehhez persze a legtöbb esetben újra kell partícionálni a merevlemezt, mivel a Microsoft operációs rendszereket általában egyetlen nagy C: partícióra szokták telepíteni. Amennyiben merjük vállalni az esetleges adatvesztéssel járó kockázatot, akkor használhatjuk az újrafelosztáshoz a Partition Magic vagy a Fips programokat is, amelyekkel levághatunk egy darabot a C: partíció végébôl. A legegyszerûbb, ha az így felszabaduló szabad hely elejére installáljuk a Boot Manager partícióját (néhány Mb), de ez nem követelmény, ha jobban jön ki, akkor mehet a szabad hely végére is. A maradék helyen készítsük el az OS/2-nek szánt partíciót. Ha van elég helyünk, akkor külön partícióra telepíthetjük az OS/2 operációs rendszert és a felhasználói programokat. Ez azért jelent elônyt, mert az operációs rendszer újabb verziójának telepítésekor nem kell a felhasználói programokat újra elmenteni.
A Windows operációs rendszereket primér partíciókra szokták telepíteni. Primér partíciókból maximum 4 lehet egy merevlemezen. Mivel a Boot Manager is primér partíció, ezért még kettôt hozhatunk létre. Hogy mégis több, mint 4 partíció lehessen egy merevlemezen, kitalálták az extended (kiterjesztett) partíció fogalmát. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy speciális primér partíció, amelyen belül logikai partíciókat hozhatunk létre (konténer). Az OS/2, Linux, NT a DOS-szal és Windows-okkal ellentétben tudnak logikai partícióról indulni. Mivel a primér partíciók közül egyszerre csak egy lehet aktív, ezért érdemes a logikai partíciókat használni, hacsak nem éppen azt akarjuk, hogy a telepített rendszerek ne lássák egymást. Ebben az esetben viszont érdemes létrehozni egy olyan FAT-ra formázott logikai partíciót, amelyen keresztül adatokat tudunk cserélni a telepített rendszerek között.
Ha több merevlemez is van a gépünkben, akkor a helyzet tovább bonyolódik. A DOS/Windows rendszereknek és a Boot Managernek az elsô merevlemezen a helyük. A többi rendszer általában mehet a többi lemezre is. Nem érdemes a többi lemezen primér partíciót létrehozni, mivel ekkor a meghajtóbetûk kiosztása eltér a szokványostól. A legtöbb rendszerben ugyanis elôször a primér partíciók kapnak betût az elhelyezkedés sorrendjében. A logikai partíciók csak ezután kerülnek sorra. A második lemezen található primér partíció tehát elôbb kap betût, mint az elsô lemezen található logikai partíció. Az OS/2 fdiskébôl nézve a Boot Manager partíciójának kell indíthatónak (Startable) lenni. A többi, indítani kívánt rendszert hozzá kell adni a Boot Manager menüjéhez (Bootable). Ha késôbb újratelepítjük a Windows-t, akkor az kikapcsolja a Boot Managert, amelynek a partícióját újra aktívvá kell tenni a telepítés befejezése után.
Amennyiben több FAT és HPFS partíciót hozunk létre, arra is érdemes ügyelni, hogy a FAT partíciók a HPFS-ek "elôtt" helyezkedjenek el a merevlemezen, mivel ekkor a FAT partíciókhoz mind a DOS/Windows, mind pedig az OS/2 alatt ugyanaz a meghajtó-betû fog tartozni. OS/2 alól lehetséges még a Linux, VFAT, FAT32 és NTFS fájlrendszerek kezelése is. DOS/Win9x/Linux alól kezelhetô a HPFS fájlrendszer is. Ugyanez vonatkozik az NT-re is. Amennyiben a Warp Server for e-Business telepítését fontolgatjuk, akkor vegyük figyelembe, hogy az ebben a termékben bevezetett, opcionálisan telepíthetô JFS fájlrendszert még az OS/2 korábbi verziói sem ismerik fel!
Amennyiben modernebb (nagyobb) merevlemezzel rendelkezünk, akkor egyéb dolgokat is figyelembe kell venni. A régebbi BIOS-ok limitációja miatt bootoláskor nem látszik az 1024. cylinder feletti merevlemez tartomány. Ezért a bootolható operációs rendszereknek és természetesen a Boot Managernek ezen tartományon belül kell elhelyezkedniük. A bootolás után az OS/2 tudja kezelni az 1024. cylinder feletti tartományt is (2Gb/FAT, 512Gb/HPFS 2Tb/JFS partíciónként), tehát az utolsó, például a felhasználói programoknak vagy adatoknak szánt rész nyugodtan "átnyúlhat" ebbe a tartományba. Az újabb kiadású, transzlációs BIOS-okkal (LBA/LARGE mód) és/vagy DiskManager programokkal felszerelt gépekre ezek a korlátozások nem érvényesek. Egy OS/2 parancssorban kiadott FDISK /QUERY paranccsal meggyôzôdhetünk arról, hogy rendszerünk BIOS-a látja-e a teljes merevlemezt. Amennyiben nem, akkor az FDISK egy BIOS kezdetû sorral hozza a határértéket a tudomásunkra.
A témához kapcsolódó más oldalak: