2.5 Telepíthetek-e Windows-t HPFS partícióra?


Mivel a Warp 4 és a Warp 3 kék dobozos változata tartalmazza a Windows 3.x kódot, az alábbi eljárást csak a piros dobozos Warp 3-nál lehet (és van értelme) alkalmazni! Mint ahogy az oldal címe is mutatja, a hangsúly a telepítésen van, s ezért nem térünk ki olyan megoldásokra, mint a Windows FAT partícióról HPFS-re történô átmásolása, amelyet a megváltozott meghajtó miatt minden esetben a konfigurációs fájlok (SYSTEM.INI, WIN.INI) kézi átalakítása kell, hogy kövessen.

Normális körülmények között a Windows nem installálható HPFS partícióra. Ennek az az egyszerû magyarázata, hogy a Windows telepítô-programja (setup.exe) nem mûködik az OS/2 által emulált DOS szekcióban. Mivel a HPFS partíció nem írható DOS-ból (hacsak nem használjuk a HPFS DOS-ból való írását lehetôvé tevô shareware programok valamelyikét), ezért úgy tûnhet, hogy a kérdésre nemmel kell válaszolni.

Szerencsére ez nem így van. Több megoldás is létezik, amelyekkel elérhetô, hogy a Windows HPFS partícióra kerüljön és ezáltal gyorsabbá váljon a Windows programok OS/2 alatti futtatása. Az elsô, az elôzôek alapján kézenfekvô megoldás, ha a Windows-t DOS-ból installáljuk egy, a HPFS partíció írását lehetôvé tevô program (például HPFS4DOS.ZIP) segítségével. Mivel a program demo változata csak rövid ideig mûködik, érdemes a Windows install lemezeit a merevlemezre másolni és onnan installálni. Egyes emberek azt is megoldották, hogy a 2.1-es verzió beépített Windows-át "telepítették" a Warp for Windows alá. Mivel ez egy meglehetôsen bonyolult és megbízhatatlan eljárás, nem is ajánljuk senkinek.

Egy másik, sokkal inkább járható út, ha egy elôzôleg FAT partícióra installált Windows-t összetömörítünk (ügyelve arra, hogy az esetlegesen rejtett fájlok se maradjanak ki), majd elmentünk egy másik partícióra vagy lemezekre. Ha az OS/2 alatt elôzôleg installáltuk a Windows támogatást, akkor távolítsuk el a telepítés-eltávolító (selective uninstall) funkcióval és indítsuk újra a gépet. Ezután a FAT partíciót formázzuk meg HPFS-re majd másoljuk vissza és bontsuk ki az elmentett Windows-t. Az a legbiztosabb, ha a Windows-t az áttelepítés elôtt frissen installáljuk, mivel ekkor még nem valószínû, hogy lenne olyan, a mûködéshez szükséges adat vagy beállítás, amelyet a formázás során elveszítenénk. (Kuszinger Róbert tapasztalatai alapján nem is fog mûködni a Windows, ha nem installáljuk újra az áttelepítés elôtt.) Miután minden fájl átkerült a most már HPFS-re formázott partícióra, a Warp módosító-telepítô (selective install) funkciójával installáljuk újra a Windows támogatást.

Ha van elég helyünk, a Windows elôzetes összetömörítése nem is szükséges. Ekkor lemezrôl betöltve a rendszert, az XCOPY paranccsal is elmenthetjük a Windows fájljait. Természetesen szintén ügyelnünk kell arra, hogy hiánytalanul elmentsünk minden fájlt a Windows alkönyvtárból.

Ha nem ugyanarra a partícióra kerül vissza a Windows, mint ahová telepítettük, akkor Tommy ötletével élhetünk. Bootoljunk DOS-t és hozzunk létre egy ideiglenes könyvtárat, például C:\TEMPWIN. A SUBST paranccsal rendeljük hozzá a Windows telepítésére kiválasztott HPFS meghajtót a TEMPWIN könyvtárhoz és installáljuk a Windows-t erre a virtuális meghajtóra. A setup lefutása után töltsük be az OS/2-t, másoljuk át a kiválasztott HPFS meghajtóra a C:\TEMPWIN tartalmát. Ezután telepíthetjük az OS/2 Windows támogatását.

Talán a legkényelmesebb eljárás az, amikor a wsetup14 shareware program segítségével installáljuk a Windows-t OS/2 DOS szekcióból, egyenesen a HPFS partícióra. Ebben az esetben is egy Windows támogatás nélküli Warp rendszernek kell a kiindulási alapnak lennie. A következôképpen járjunk el:

1.  Másold be az összes Windows install lemezt egymásra, mondjuk a C:\WFROM
    könyvtárba (ez lehet hálózaton is persze).

2.  CD C:\TEMP

3.  Bontsd ki a wsetup.zip-et.

4.  Egy OS/2 alatti DOS ablakban válts a C:\TEMP könyvtárba.

5.  Helyezd be az elsô Windows install lemezt az A: meghajtóba.

6.  Futtasd a winsetup programot.

7.  Írd be, hogy hová akarod tenni a Windows-t majd ENTER. 
    (ÍRD BE, ne csak ENTERT-t üss!)

8.  Cseréld ki az elsô lemezt a harmadikra az A:\ meghajtóban.

9.  Space-t üss, és írd be azt az alkönyvtárt, ahol a Windows 
    install lemezek tartalma van. A VÉGÉRE KELL EGY \ !! 
    (Tehát a fenti példánál maradva: C:\WFROM\ , majd ENTER.)

10. Indítsd el a módosító telepítôt, majd nyomd meg az OK gombot.
    Jelöld be a WIN-OS2 támogatást, és nyomd meg az install gombot. 
    Helyezd be a kért OS/2 és Windows lemezeket az A:\ meghajtóba.

11. Indítsd újra a rendszert.

12. Javítsd ki a progman.ini-ben az útvonalakat aszerint, hogy
    hová tetted a Windowst.

13. A Win-OS2 indítása után egy csomó ikon elérési útvonalát ki kell
    javítani a Properties menüpontból.

Az itt közölt eljárást Tornóci László kísérletezte ki, a wsetup program elsô verziójával. Lehet, hogy az újabb verziókat másképpen kell használni, ezért a telepítés megkezdése elôtt feltétlenül olvassuk el a program dokumentációját.


A témához kapcsolódó más oldalak:


< [ OS/2 kérdések és válaszok | Keresés | Észrevételek, megjegyzések ] >
Utolsó módosítás ideje: 1999.12.07.